Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag valódi HÖLGYEKNEK!

2013. december 5., csütörtök

Eszter vállkendő

   Szeretem én a kihívásokat, de a megrendelések, akármennyire ösztönzők is, nekem ijesztők és nyomasztók. Mert ugye ha valami kész, akkor ez van, ilyen, tetszik, vagy nem annyira... el lehet dönteni. De amikor a megrendelőnek elképzelése van, hogy ilyet, de mégse..., ahhoz hasonlót, de nem pont..., hát főhet a feje az ember lányának.
   Egy korábban készült észt stólám mintája tetszett meg egy kedves hölgynek, és hasonló mintájú háromszögű kendőt szeretett volna. Azzal a mintával nem annyira tudtam mit kezdeni, olyat kellett keresnem, amit könnyen tudok "háromszögűsíteni". Olyat viszont nem találtam. Ami lett volna az nem éppen az volt amit elképzelt.
   Na jó... gondoltam, akkor majd csinálok én mintarajzot! Felhasználtam az észt könyveket, de egy alapmintát átalakítva, kockás papíron rajzolgattam az elképzelésem szerint. A hagyományos sémát, rávarrt szegély technikáját megtartottam, bár a kiválasztott szegélyt sem teljesen eredeti formájában használtam.
   Nekiálltam, és sikerült. Lett egy-két apróság amit a legközelebbinél másképp oldok meg, de most egyenlőre nagyon örülök, bízom benne hogy a leendő tulajdonosa is...
   Barka Szitakötő Perzsa fantázianevű fonalából, 3-as tűvel készült, szélessége 132 cm, közepén a magassága 70 cm. Súlya mindössze 3,7 dkg.



2013. november 22., péntek

Kendő shetlandi stílusban

    Azon gondolkodtam, miért is kezdtem el ezt a vállkendőt kötni... Aztán rájöttem. Egy Ercsutól vásárolt fonal (Alpissima, 30%  alpaca, 30% merino, 40% acril, 50g/400m) volt az, amivel először nem tudtam mit kezdeni. 
    A csipkék nálam jóval vékonyabb fonallal készülnek általában, ez a kendő viszont látszólag az Alpissimához hasonlóból. Különös volt, kicsit olyan hatású, mintha egyágú, kézzel font lenne, icipicit rusztikus, nem teljesen egyforma sodrású, és kissé "szőrös". Ettől olyan natúros kötésképe van, ami a természetes gyapjú-színből is adódik persze.
    A japán Keito Dama újság 2012. évi 153. számában levő kép és rajz alapján, 3 mm -es tűvel készítettem. A shetlandi stílusú csipkeszegélyt merőlegesen kellett a kendő szélére rákötni. Nagyon egyszerű hasonló stílusú, lustakötésű, tetszőleges csipkeszegélyű kendőt készíteni. A méretei: 132 cm széles, 66 cm magas, 8 dkg. 






Nem szoktam általában a sajátjaimon kívül képet feltenni, de most azért mutatom az eredetit is, mert olyan romantikus ezzel a vörös hajjal...

kép: Keito Dama 2012./153

2013. november 17., vasárnap

Villámpulcsik

   Miközben egy borongós napon pakolásztam a ruhásszekrényemet, megállapítottam hogy sürgősen pulcsira van szükségem. 
   Lázas mintakeresésbe kezdtem. A fő szempontom a gyorsaság és egyszerűség volt. 
Félretettem a folyamatban lévő vállkendőt, és tényleg hamar készen is lettek az új felsőim. Minden szempontból a szürke nyerő. A fonal csodás, a minta is nagyon tetszik, öröm volt kötni (és viselni is az).


Én a "The Knitter" magazin 57.számából kötöttem, a Ravelry-n így van fenn:  A twisted little raglan
Fentről kezdődik a kötése, mindenhol körben készül, és nagyon tetszik a raglánból induló, majd az oldalán és ujján végigfutó egyszerű harmonikaszerű minta.



 A fonal: Ice Yarns Master Alpaca (50% akril, 25% merino, 25% alpaka) és csodás! Finom, nagyon puha, nem szúrós, nagyon könnyű és kiadós. Ez a pulcsi 24 dkg-os lett.

A következő darab viszont már kicsit... hmm... nem annyira tetszik.

.
 
   A minta a Drops-tól van, én még az angolból kötöttem, de már magyarul is elérhető. A link: Morning Mist Sweater
Kicsit átalakítottam, a lustakötéses részeket is simán kötöttem. A látszat ellenére alulról kezdődő, de ez is szinte mindenhol körben kötött, varrás nélküli. 
A mintával nem volt gondom, inkább a fonal kötésképe nem jön be annyira mint azt korábban képzeltem. Ice Yarns, 40% akril, 40% gyapjú, 20% polyamid. 37 dkg-ra volt szükség belőle ehhez a pulcsihoz.

2013. október 26., szombat

Új fonal, új eszköz

Legújabb fonalam ami igencsak tarkabarkára sikeredett.





Rikker-féle extra finom merinóból rokkán fontam. Összesen 21,4 dkg, 662 m

Meguntam a számolást. Régóta piszkált a gondolat, hogy kipróbálom a horgászok damil mérőjét a fonalaim hosszának pontos mérésére. Mivel egyetlen ismerősünknek sem volt ilyene, kockáztatnom kellett.
Nem kis megrökönyödést keltett a családban, mi a csudára van nekem szükségem egy horgászboltból...
Nem volt egyszerű az első "beüzemelés", de egyre rutinosabb vagyok a dologban, és tökéletesen működik! :)


A bolt ahonnan én rendeltem itt található: myfishing.hu

2013. szeptember 28., szombat

Végre...

   Lassan csak visszatérnek a hétköznapok... néha már várja az ember.
A nyár minden másról szól nálunk csak nem a kézimunkáról. Nem igazán tűri a család, ha társaságban kötök. Hiába mondom én hogy attól még tudok beszélgetni, ők ezt felettébb illetlenségnek tartják. Így hát nálam nem került be kézimunka a nyaralós csomagba, sőt itthon is ritkábban vettem elő a tűimet.
Nem is tudok sok mindent mutatni, de azért elkészült egy stóla és egy kevés fonal.




   Alapul észt csipkemintát választottam, de most csak a két végére kötöttem szegélyt, merőlegesen a kendőtestre.
A fonal olasz Kid Mohair (55% kidmohair, 45% acril). 4 mm-es tűvel készült.
A méretei: 56 cm széles, 162 cm hosszú, 7 dkg.

   Egy 'bágyadt' színű fonal is lekerült a rokkámról. Saját festésű Rikker-féle finom merinó, kétágúra cérnázva. Vékonyka a szentem, de elég hosszú: 9,2 dkg, 610 m.


2013. július 16., kedd

Gombolyagok... természetesen

   Angliából származó shetland gyapjúimat végre feldolgoztam. Azért végre, mert már zavart a kicsit erősebb illata. Tudtam már korábbról, hogy fonás, mosás után el fog tűnni, és gyönyörködhetek a jóillatú gombolyagokban. Megfogadtam hogy addig nem is kezdek színesbe, amíg el nem fogynak a festetlen natúrjaim. Nem volt könnyű betartani, három adag, összesen kb. 30 dkg várt rám.  
   A képeken korábban font fonalak is szerepelnek, csak mert olyan jó látni így együtt őket. Tudom hogy emlékeztet ez a kép egy korábbimra, de abból három gombolyagot elhasználtam, és most újabb három árnyalattal gyarapodtam. Mindegyik néhány g híján 10 dkg (ezért egy picit neheztelek a gyapjús cégre), és kb. egyforma vastagságúak lettek. 
   Egyenlőre még mindegyik megvásárolható. Fair Isle, vagy más színes mintákhoz ideális választás, hiszen színük biztosan nem enged, a bárányoktól kapták. :)
A részleteket a Breslo vagy a Meska Alkotók boltja oldalán olvashatod el.



forrás: http://www.agraria.org/ovini/shetland.htm

2013. július 12., péntek

A hűvös napokra emlékezem...

   Itt volt már az ideje, hogy kipróbáljam sok-sok kötős kedvenc kendőmintáját a Gail-t.
Ajándékba készítettem még június elején.
    Az olasz Kid Mohair fonal simogatóan puha, púderes rózsaszín árnyalatú. Bőven maradt belőle, neki is álltam az eredeti tervem szerinti stólának, csak az már nem halad ennyire gyorsan.
    Aprócska: kereken 5 dkg, 130 cm széles, 68 cm magas. 4-es tűvel készült.



 
  Folytattam kalandozásomat a fentről kezdett kötésű kardigánok világába is. Egyszerű darabot néztem ki magamnak, ami csak azért volt kockázatos, mert nagyon más típusú fonalat használtam. Ajándékba kaptam egy nagyon kedves ismerősömtől. Bontott fonal, amit biztosra veszek, hogy gyapjú-akril keverék.
   Ezt az alapmintát (én csak így hívom: a 'Kis francia') az eredetihez hasonlóan, szeretném jóval vékonyabb tiszta gyapjúból is kipróbálni, talán saját fonásúból.  MINTA ITT
   Amit még másképp csinálnék, az a passzéja, ami egy kicsit 'fodrozódott'. Persze sejtettem kötés közben, de hagytam magam. Végül teljesen jó lett, miután blokkolás után fűztem - varrtam az aljába és az ujjaiba gumis cérnát. Ajánlom mindenkinek ezt a módszert, érdemes ha nyúlásra hajlamos a passzé rész.
   Ebből a fonalból is csak 27 dkg kellett hozzá, bár muszáj volt háromnegyedes ujjúra hagynom. (A fentről kezdett darabok áldása hogy bármilyen hossznál abbahagyható.)



Végül figyelmetekbe ajánlom új facebook-os oldalamat: made by FEr

2013. június 7., péntek

Hagyományok találkozása

   Régóta szemeztem már az orenburgi csipkével. A szegélymegoldását mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Az ehhez vezető út ha nem is rögös, de hosszú és izgalmas volt.
   Először is megvettem magát a könyvecskét: Gossamer Webs Design Collection Three Orenburg Shawls to Knit 
   Kisilabizáltam az angol nyelvű leírást, és elkészítettem az ott leírt kisméretű próbadarabkát. Sok fotó volt a segítségemre és sokat szótáraztam, de megérte. Aztán belevágtam.
   A kendőtest mintája észt mintakönyvből való, ugyanaz, mint amit a korábbi fekete stólánál használtam. Ezt házasítottam a legegyszerűbb orenburgi szegéllyel. 
Először a stóla alsó szélességére eső szegélyt kell megkötni, felszedni rá a stóla szemeit merőlegesen. A két sarok kialakítása után a szélén már együtt halad a szegély és a kendő. A kívánt hossz után a záró sarok, és merőlegesen a befejező szegély a végére. Izgalmas volt. Azért tetszik ez a megoldás, mert együtt készülnek el, nem utólag kell rákötni, vagy összevarrni őket. 
   Hármas tűvel készült, Barka Szitakötő Búza színű árnyalatát használtam. 
   Mindössze 4,2 dkg lett, 38 cm széles 148 cm hosszú.



2013. május 30., csütörtök

Egypetéjű ikrek :)

Dupláztam.  21,3 dkg, 644 m fonalat fontam a rokkámon. 
Egy darabban festettem, közvetlenül fonás előtt választottam szét a Rikkeréktől származó extra finom merino gyapjút.

2013. május 27., hétfő

Megváltozott kicsit...

   Az 'édesanyja sem ismerne rá'... akarom mondani a tervezője... :)
Ez bizony Vég Anett csíkos kardigánja, úgy bizony! Csíkok nélkül, és 'megrövidítve'.
Nagyon jól követhető a leírás, nagyon örülök neki, máskor is fogom használni!
Különleges fonalat találtam hozzá. :)) Egy turkálóban bukkantam rá néhány gombolyagra. PATONS Fiona "For the Shetland look" 51% gyapjú 49% akril, Made in Great Britain. Kétágú, kicsit hasonlít a kézi fonású fonalakra. Azért lett rövid ujjú, mert 'eddig nyújtózkodtam...'
Nagyon szívesen és gyakran hordom önmagában és hosszú ujjú pamut fölé is.

2013. május 23., csütörtök

Természetesen gyapjúban

   Éppen "lapozgattam" a blogokat, amikor rápillantottam az egyik oldalsávban a sajátom "előképére" : 2 hónapja volt az utolsó bejegyzésem... azta...
Igaz, keveset ülök gép előtt, leszoktam nagyon sok netes oldal böngészéséről, még olyanokról is, amikről korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy lennék meg nélkülük. Jobb így... Na de a kötésről, fonásról még nem (bár az elkészült darabok száma azért nem valami sok). Következzenek hát szépen egyenként a tavasszal készült apróságok.
  
Szó szerint aprócska darabok a következő babaruhácskák. Nyolc hónapos kislány anyukája kérdezte meg, vállalnám-e hogy natúr kézzel font fonalaimból kisnadrágot, mellénykét készítsek. Küldött fotókat, kiválasztotta a fonalakat, egyeztettünk méretet. Nem volt nehéz dolgom, mert mint kiderült, ő a minimalista, natúr stílus kedvelője. Kicsit aggódtam nem lesz-e egy bébi számára szúrós a shetlandi gyapjú, de megnyugtatott, hogy vannak gyapjú ruháik, nem lesz gond. A végeredmény nagyon tetszett neki, remélem a kicsi is jól érzi magát bennük.

 

2013. március 22., péntek

Anna vállkendő

   Annak idején mikor néhány éve elkezdtem csipkét kötni először arra gondoltam, lehet hogy csak három színt fogok használni. Fehéret, pirosat, és feketét. Na jó, esetleg még szóba jöhet az 'ekrü'. Mert ezek olyan nagyon klasszikusak. Nagy szerelmeim a halvány pasztellek, de azóta is mindig vissza-vissza térek ezekhez az alap színekhez. Ők sohasem unalmasak.
   Csak ez a minta volt borzasztóan egyhangú. Egy Drops design minta (Joy of Fall) alapját ültettem át finom csipkefonalra. El sem hinné az ember hogy szinte ugyanaz. 
   Extra finom cashwool fonalból, 3,5-ös tűvel készült. 
   114 cm széles 60 cm magas lett. A súlya hihetetlen, megnéztem nem romlott-e el a mérlegem: 2 dkg 



2013. március 10., vasárnap

Rozsdás lila

Sokat kötöttem mostanában, de azért a rokkához sem maradtam hűtlen.
Egy kis fonalka csak "lejött" róla... :)
Saját festés, Rikkeréktől származó merino, 10,8 dkg 386 m lett. Feltöltöttem őt is a többiek mellé a Meska Alkotók boltjába.

2013. március 9., szombat

Abiesa

   Megjelenésekor többek között én is buzgón lapozgattam a Motolla magazint
Hogy őszinte legyek ezer éve nem kötöttem magamnak pulcsit vagy kardigánt, de most... nem tudtam ellenállni. Kutas -Keresztes Ágnes Abiesa terve már csak azért is vonzott mert egyszerű, csinos, és ki szerettem volna próbálni már végre a felülről kezdett raglán ujjú kötést. 
Könnyen ment, öröm volt a mintát használni. Meg is kerestem hamar Ági többi tervét is, biztosan fogok még venni közülük. 
   A fonalam kicsit megnehezítette a pontos méretet, de a kötéspróba életet mentett. Ez egy ismeretlen nevű cimke nélküli gyapjú fonal, és ehhez a projekthez igencsak vastag. 3,5 helyett 3-as tűvel kötöttem, és eggyel kisebb méretet választottam a mellbőségemhez képest. Nem döntöttem rosszul. Még így is hamarabb be kellett fejeznem az ujja és a test hosszát. Milyen jó hogy fentről kezdődő, többször próbálgattam közben... Kényelmes lett a bősége, de még pont annyira, hogy nem túlságosan lezser. A babám 38-as méretű (én is). 
   Viseltem már, nagyon tetszik.
   A következő (néhány csipke után), Vég Anett kardigánja lesz... :))

2013. március 8., péntek

Nem adom... enyém :)

   Elkészültem a megrendelt Sofiával, de lustaságból nem fotóztam. Igaz, teljesen ugyanolyan lett mint az első. Hamar el is küldtem a leendő tulajdonosának.
   Nem tudok kiábrándulni az észt csipkékből. Olyannyira nem, hogy a saját készletemet is bővítettem. 
   Előző bejegyzésemben említettem, hogy félretettem (rám nem jellemző módon) egy megkezdett csipkét. A fonal színe borzalmas. Én szeretem a halvány, tört fehér színt, de ez olyan kékesen piszkos fehér. Az ok amiért mégis megrendeltem, az a vágy volt, hogy igazi észtországból származó alapanyagot használhassak legalább egyszer. Sajnos a fonal képén nem volt egyértelmű az árnyalat, így nem tetszik, a tervem viszont bevált. 
   Mivel nehéz dolog ilyenkor télen fekete darabot kötni, a kész csipkét festettem. Izgalmas volt, féltettem kicsit, de tökéletes lett. Olyannyira hogy teljesen beleszerettem. Már viseltem is lányom szalagavatóján, és megint bebizonyosodott számomra, hogy egyáltalán nem kényelmetlen stólát hordani egy-egy alkalomra. Pedig nem tűztem össze mint itt a képen, a sáltűket még nem sikerült szívembe zárnom. Sajnos a szél fújdogált mikor fényképeztem. Nem is volt türelmem sokat fotózni, meg aztán még egy-két darabot kellett...
   A minta észt mintakönyvből származik, hagyományos rávarrt szegéllyel. 3-as tűvel készült.

2013. január 16., szerda

Téli álomidő

   Az ünnepek előtt, közben és után jelentősen csökkentettem a gép előtt töltött időt, és nemigen mozdultam  ki sem itthonról. Ha visszagondolok, éppen úgy mint tavaly ilyenkor. Szeretek kicsit visszavonulni, 'bezárkózni' az évnek ebben a szakaszában. A kezem azért ha tehette szorgoskodott továbbra is...
   Két kendő van folyamatban, illetve az egyik pihen egy csöppet (a stóla teste kész, szegélyre vár).  A másik viszont szigorú időbeosztás alapján halad.
   Történt ugyanis, hogy a számomra legkedvesebb kendőm (Sofia) új gazdára lelt még decemberben. Egy-két hétre rá pedig egy ugyan olyan elkészítésére kaptam felkérést. Ezt viszont csak úgy tudom teljesíteni, ha még az eddigieknél is fegyelmezettebb leszek. Nem kell megijedni... gondolom most többen a szívükhöz kapnak, és az fordul meg a fejükben, hogy hol van ilyenkor az alkotás öröme. Hát éppen ugyanott. Szeretek kötni, szeretem amikor az aznapra kitűzött célomat elérem. Egyébként a fonással is így voltam eddig is. Szinte minden reggel volt és van egy olyan gondolatom, hogy ma jó lenne eddig-addig eljutni. Persze soha nem tragédia ha nem annyi sikerül, és elég bőven van ám szabva...  meg aztán nem vagyok az a kapkodós típus sem. 
Nos, most járok ennek a megrendelésre készülő kendőnek kb. a felénél. Majd mutatom ha készen lesz.
   Ezeket a fonalakat pedig az elmúlt időszakban készítettem, mindegyiket én festettem, extra finom merinóból rokkán fontam, és feltöltöttem a Meskára

11,2 dkg, kb. 265 m

11,7 dkg, kb. 264 m

11 dkg, kb. 247 m

11,2 dkg, kb. 285 m
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...