Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag romantikus HÖLGYEKNEK!

2011. április 8., péntek

Minden jó valamire...

 ...ha másra nem, elrettentő példának. Így szól egyik kedvenc családi mondásunk.

Úgy kezdődött, hogy kaptam néhány lebontani való igazi natúr színű szúrós gyapjú kardigánt, amiket iziben elkezdtem bontogatni.. Közben láttam a boltokban a húsvéti tojásfestékeket. O-ó! Itt az ideje a kísérletezésnek gondoltam. Néhány méter fonal, négyszínű tojásfesték, mikró, és kész. Bár nem az én színvilágom, de a kísérlet épp erre való. Megtudtam hogy szépen fest, és nem ereszt (talán) a színe:




Ezzel egyidejűleg fonogattam csak úgy natúran a nemrég vásárolt ausztrál merino gyapjúmat. Élveztem a laza szerkezetét, meg persze kicsit féltem a roving-festéstől. Mint utóbb kiderült nem alaptalanul. No de az előbbi kis próbákon felbuzdulván, letekertem szépen azt a néhány méter fonalacskát (ami nagyon szépnek tűnt), és gondoltam most következzen a Boleró italpor, mert hát inkább a pasztell. Cola, és kékszőlő. Youtub-on ezeregy videót megnéztem, az előző kísérlet jó lett, be a mikróba (minek is?). No de mikor kivettem! Az én gyönyörűen megfont fonalam úgy összeugrott, kukacosodott, filcesedett, hogy száradás után alíg bírtam szétválasztani. Feltaláltam a buklé fonál készítését :(. Az egészben a szerencse, hogy csak ennyi veszett kárba.
(Éreztem én hogy nem szabad egyszerre sokkal kezdeni!) Azért kétágúra összecérnáztam és egy picike kis nyakbavalót összetákoltam belőle.

 Következzen a roving! Megmaradt előző napi tojásfesték zöld, kék, sárga, a friss bontású piros, kis kutyulás hogy barna-lila átmenetes legyen. No de a festék nem így gondolta, így megállapíthattam, hogy nem lehet a bekevert festéket tárolni, mert elveszti az erejét. Az egész rózsaszínes árnyalatú lett! Mit neki kék meg zöld! Na és a roving, ami elővigyázatosságból megint csak egy picike darab (hála a jó Atyának), annyira összetömörödött, filcesedett, hogy minden erőmet össze kellett szednem, hogy valamelyest fel tudjam lazítani száradás után. Valószínű sokat nyomkodtam, meg a mikró, vagy nem tudom. Képet abban az állapotában nem készítettem, eléggé fel voltam indulva. Azért valamennyire fellazítottam a göndörödő szálakat, és csakazért is megfontam, jó vékonyra! Kétszálasara cérnáztam, és végülis tetszik a végeredmény, de igazán megszenvedtem 15 g, kb 52 m fonalért! :)) 



A legfrissebb kísérletem tárgya ezek után a Columbus ruhafesték több színű árnyalata, 5 dkg-nyi roving folpackban, hagyományosan vízben főzve. Óvatosan kezelve, hogy ne tapadjon össze. 
A színárnyalatoktól eltekintve (amik jóval hidegebbek lettek, és kékes helyett barnásra számítottam), ez már azért olyan lett amilyet vártam. A szálak is 'normálisak' és szép lazák maradtak.


Itt tartok most, és nem adom fel. Minden jó valamire... :D

4 megjegyzés:

  1. Szépek a színeid , és nekem tetszik a nyakbavaló .A festés nem egy egyszerű dolog .Sokszor egészen más lesz az eredmény , mint amit szerettünk volna .Ezt a mikrós módszert még nem próbáltam , de érdekes .

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm.
    Nagyon egyszerűnek tűnt, sok felvételt megnéztem:
    http://www.youtube.com/watch?v=V1gE6yYETUw
    http://www.youtube.com/watch?v=4ynWafkIj0U&feature=related
    Nem tudom mi lehetett az oka, hogy egyszer jól sikerült, máskor meg összement a gyapjú. Talán kevés volt a folyadéktartalma.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm én is a videókat , megnézegettem .Hamarosan kipróbálom .:)
    Főzős módszerrel szoktam pácolni a fonalat , ezzel nem volt gondom eddig .A hőmérséklet különbségre kell nagyon figyelni , mert attól összeugorhat a fonal .
    A mikrósnál lehet , hogy a folyadéktartalom a gond .Egyforma fonalnál lett más eredményed ?

    VálaszTörlés
  4. A mikróba a saját fonású, és a fonás előtti gyapjúm lett szinte használhatatlan. A bontott használt azonosítatlan gyapjúfonalnak nem ártott, az jól sikerült. De kevés az összehasonlítási alap, még lehet hogy próbálkozom majd.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...