Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag romantikus HÖLGYEKNEK!

2011. április 29., péntek

Győztem

Magam sem tudom  miért, de élvezem, ha dacolhatok a körülményekkel, és az érzéseimmel. 
Mikor bejelentkeztem a fogorvoshoz, ő figyelemeztetett: "Készüljön fel, lehet hogy sokat kell ám várni!" Felkészültem. Reggel összekészítettem folyamatban lévő kötésemet, bár nem voltam benne biztos hogy elő is fogom venni. Volt már olyan hogy szinte szédültem a pániktól, és remegtem a váróban. A bölcsességfogamtól való megszabadulás pedig igazán nem egy felemelő beavatkozásnak ígérkezett. 
Mosolyogva, mindenre elszántan léptem az előtérbe ahol 6-8 ember várakozott. Szépen elhelyezkedtem a kényelmes bőrfotelban, és igen. Elővettem először a mintarajzomat, majd a kötést. A könyökömet kissé odakellett szorítanom az oldalamhoz, hogy ne remegjen a kezem, de öt perc után már egész jól ment. Kissé mosolyogtam békésen, és a mintámra koncentráltam. Fél- háromnegyed óra telhetett el, mikor szólítottak. Nem mondom szívesen maradtam volna még, de be kellett következnie annak amiért jöttem. Nem fájt, túl vagyok rajta. És most boldog vagyok, hogy legyőztem a félelmem. Hogy mások vajon mit gondoltak? Hmm...

  

5 megjegyzés:

  1. Gratulálok a bátorságodhoz!

    VálaszTörlés
  2. ki szeret fogorvoshoz járni? neked aztán van lelkierőd: én biztosan nem tudnék orvosi váróban kötni :D milyen szépség készül? (persze, ha nem titok)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm. Nem, nem titok. Rövidesen írok egy bejegyzést a "félkészeimről". :)

    VálaszTörlés
  4. Szép itt Nálad! :-D
    A mai nap győzelméért pedig gratulálok. Én tudom milyen ezen a helyen várni...brrr

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok én is a győzelmedhez !!:)A kézimunkát pedig terjeszteni is lehet így .

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...