Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag romantikus HÖLGYEKNEK!

2013. január 16., szerda

Téli álomidő

   Az ünnepek előtt, közben és után jelentősen csökkentettem a gép előtt töltött időt, és nemigen mozdultam  ki sem itthonról. Ha visszagondolok, éppen úgy mint tavaly ilyenkor. Szeretek kicsit visszavonulni, 'bezárkózni' az évnek ebben a szakaszában. A kezem azért ha tehette szorgoskodott továbbra is...
   Két kendő van folyamatban, illetve az egyik pihen egy csöppet (a stóla teste kész, szegélyre vár).  A másik viszont szigorú időbeosztás alapján halad.
   Történt ugyanis, hogy a számomra legkedvesebb kendőm (Sofia) új gazdára lelt még decemberben. Egy-két hétre rá pedig egy ugyan olyan elkészítésére kaptam felkérést. Ezt viszont csak úgy tudom teljesíteni, ha még az eddigieknél is fegyelmezettebb leszek. Nem kell megijedni... gondolom most többen a szívükhöz kapnak, és az fordul meg a fejükben, hogy hol van ilyenkor az alkotás öröme. Hát éppen ugyanott. Szeretek kötni, szeretem amikor az aznapra kitűzött célomat elérem. Egyébként a fonással is így voltam eddig is. Szinte minden reggel volt és van egy olyan gondolatom, hogy ma jó lenne eddig-addig eljutni. Persze soha nem tragédia ha nem annyi sikerül, és elég bőven van ám szabva...  meg aztán nem vagyok az a kapkodós típus sem. 
Nos, most járok ennek a megrendelésre készülő kendőnek kb. a felénél. Majd mutatom ha készen lesz.
   Ezeket a fonalakat pedig az elmúlt időszakban készítettem, mindegyiket én festettem, extra finom merinóból rokkán fontam, és feltöltöttem a Meskára

11,2 dkg, kb. 265 m

11,7 dkg, kb. 264 m

11 dkg, kb. 247 m

11,2 dkg, kb. 285 m

5 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...