Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag romantikus HÖLGYEKNEK!

2011. május 5., csütörtök

Folyamatban lévők

Festegetek, fonogatok, kötögetek. Mindenből egy picikét. Jajj nem is olyan jó ez így! Vagyis mégis, mert hol ezt, hol azt veszem kezembe, csak mindig úgy érzem semmi nem készül el. Persze készültek fonalak, de mindaddig csak alapanyag, míg nem kerül tűim közé. 
Mutattam már korábban 5 dkg-nyi ausztrál merinómat festés után fonás előtt, no hát elkészült őkelme. 2 ágúra cérnáztam (vagy hogy is kell mondani) , kb 236 m lett. Szándékosan próbáltam úgy, hogy hosszan legyen színátmenetes.Számomra is talány hogy mi lesz majd belőle.


Most ugyanabból az "alomból", ez az extrém színűre sikeredett 5 dkg merino tekeredik az orsómra, és szintén kétágúra tervezem.


Még mindig az 5 dkg -os "kiszerelésnél" maradva, festettem BFL gyapjút is, hasonló de kicsit szelídebb színhatással. 


Ha már a festésnél tartok feltétlenül meg kell mutatnom Zelnice hatására, dióbarka főzetében pácolt bontott fonalamat. Egy natúr színű gyapjú gyerek kardigán eleje és hátulja alakult át. Nagyon meg vagyok vele elégedve, szép egyenletes okker színe lett. Ez nem a teljes mennyiség, a változatosság kedvéért ebből már 21! :) dkg készült.


Kötögetek is, csak hát elszállt minden önfegyelmem. Így egyenlőre párja nélkül árválkodik egy hajmeresztő színű zokni. Természetesen újrahasznosított, kísérleti festésű (rövid szakaszú színek próbája) gyapjú.


Végül pedig aminek mindig lennie kell a tűimen: stóla. Ezt a csipkefonalat még régebben festettem, néhol lilásba játszó farmerkékes árnyalatú cashwool. A Muir alapmintája alapján készül, de elképzelésem szerint még egy fodros szegélyt is készítek majd rá, ha egyszer eljutok odáig...

5 megjegyzés:

  1. Óóó, hogy Te milyen ügyes vagy! Nagyon klasszak a festett és fonott fonalaid, igazán le a kalappal!
    A szívemet az utolsó fonal dobogtatja meg igazán, van egy hasonló színű fonalból kardigánom, és van utánpótlás fonalam, ami majd egyszer...:o)

    VálaszTörlés
  2. Hűha, nagyon szépeket mutatsz! Az a rózsaszínes-zöldes-szürkés nagyon tetszik!
    A festési technikáról szívesen olvasnék, de ha nem akarod megosztani, azt is megértem.

    VálaszTörlés
  3. Az első fonal a legeslegszebb, bár a többi is szépség, de az első valami csodaszép... Gratulálok :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen, egyenlőre tényleg csak az első néhány kísérletem a színekkel.

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűeket mutatsz megint, és egyáltalán nem csodálkozom, hogy így nem tudsz "csak egy" dologgal foglalkozni;)én is így vagyok ezzel. Nagyon szépséges lett a kétágúd, és az extrém zöldes szerintem izgalmas lesz fonalként.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...