Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag romantikus HÖLGYEKNEK!

2014. június 4., szerda

Ajándék ballagásra

    Az idei ballagási szezon kiadós, de kellemes kézimunkával köszöntött be.
Több helyen közzétettem már ezt a stólát, de hogy a blogírást se hagyjam abba, most írok is róla picit.
   A "róla" nem helytálló, hiszen többesszámról kell hogy beszéljek, ugyanis kettő teljesen egyforma készült. Két középkorú tanárnőnek ajándékozta egy középiskolai osztály, az anyukák véleménye nyilván jelentős szerepet játszott a dologban.
  Az előzetes egyeztetések során közösen választottuk ki a fonalat (Drops Kid Silk 75% moher 25% selyem, sötét rózsa színben), és a mintát is (a korábbi világos rózsaszín stólám nyomán).
   Félretettem éppen folyamatban lévő csipkémet, és magam is kíváncsi voltam mennyi időre lesz szükségem a nagyjából szokásos időbeosztásommal. Úgy egy hónap kellett, és még jól is esett a könnyű de mégsem unalmassá váló minta. Szép csomagolást kaptak, és úgy tudom az osztályfőnököknél nagy sikert aratott.
     A fonalat kivéve szinte teljesen megegyezik a rózsaszínnel: Lilla, a rózsaszín moher
Csak néhány képet készítettem, a nyuszink pedig kihasználta az ingyen fotózást :) .




2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...