Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag romantikus HÖLGYEKNEK!

2011. szeptember 15., csütörtök

Barangolás

  No nem a hagyományos értelemben. Az elmúlt időszakban többször tettem kissebb kitérőket tűimmel a bébi-világban. Ez azért volt számomra is érdekes mert a környezetemben egyáltalán nincs egy éven aluli csemete, sőt mostanában nem is lesz.
  Még tavasszal keresett meg egy nagyon kedves fotós hölgy azzal a kérdéssel, hogy készítenék-e néhány babasapkát? Elvállaltam, megbeszéltük, megterveztem, elkészítettem, elküldtem. Közben persze annyi inspiráció ért a "pöttöm"-világban, hogy azóta rendszeresen születik egy-egy új mini holmi.
  Most jutottam el oda, hogy megmutassam őket. A cipőcskéket ravelry-s minta alapján, a sapkákat saját kútfőből készítettem. A pelenkavédő mintáját sajnos már nem tudom honnan töltöttem le. A díszítéseket magam találtam ki, hasonlóság  csak véletlen műve lehet. 

a középső Barka Pehely, a másik kettő saját festésű és fonású fonalból


a kékeszöld topánka párja :)

Barka Cinege fonalból

egy újrahasznosított színátmenetes fonalból (67% gyapjú)

Barka Pehely-ből

Barka Pehely fonalából, a díszítés saját festésű és fonású gyapjú


ugyancsak Barka Pehely-ből, kötés közben beledolgozott festett gyapjúszöszökkel

7 megjegyzés:

  1. De édesek! Milyen jó ötleteid vannak: kötés közben beledolgozott szösz, szuper!

    VálaszTörlés
  2. Tündéri kis darabok! Gyönyörűek a saját fonású és festésű fonalaid megkötve is.

    VálaszTörlés
  3. Ezek nagyon édesek! A fehér cipő-sapi különösen tetszik, de mindegyik szép!

    VálaszTörlés
  4. Csupa jó ötlet, és gyönyörűséges holmik!
    A kékeszöld saját fonalad csodaszép. Nem is láttam készülés közben. Mutattad, csak nem vettem volna észre?

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm :)! Nem, nem mutattam. Nyáron jónéhány hétig nem volt fényképezőnk, közben festettem kb 5 dkg-ot az új-zélandi báránygyapjúból kimondottan ennek a sapkának. Nem bírtam ki hogy meg ne kössem, így nem készültek róla képek, amit utólag én is bánok. Olyan szép volt gyapjúkorában! Nem is festettem még ennyire élénk színt.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...