Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag romantikus HÖLGYEKNEK!

2011. augusztus 21., vasárnap

Lustaságok

  Nem terveztem én nyári szünetet, egyszerűen így alakult. Ami számomra is meglepő hogy a kötésben is a "minimumon" voltam. 
  Kétszer bontottam le egy shetland-i csipkemintát. Először mert túl vastagnak találtam a választott tűt a fonalhoz képest, másodjára pedig öt centis hossz után egyszerűen nem volt türelmem hozzá, pedig szép lett volna. Majd egyszer újra nekiveselkedem. Valahogy most a lustaság győzött, meg a lustakötés (ez de csúnya kifejezés). A sokszínű fonalaknál most ez vonz. Ettől függetlenül elkezdtem egy fehér egyszerű mintájú "haapsalu stólát" is, majd később talán mutatom ha már kinéz valahogy.
  A fonás, na az amitől nehezen tudok, de nem is akarok elszakadni. Sőt, mindjárt szeptember! Talán még nem is vártam ennyire a szülinapomat. Persze általában nem is szoktam előre tudni mi lesz az ajándék, a mostanit kivéve. Majd meglátjátok!
  No de most a "lustaságok", festésekkel, fonásokkal együtt:

  Korábban már készítettem egy ilyet ( http://fulopneerzsike.blogspot.com/2011/03/az-egyszeru-dolgok.html ), de nem hagyhattam ki kedvenc rózsám színében, természetesen saját használatra.

 
  Ebből lett (5 dekányi új-zélandi báránygyapjú, ételfestékkel festve):


és így nézett ki orsón megfonva, kétágúra cérnázva:


Csilla erdélyi gyapjújával kicsit nehezebben bírkóztam meg. Nagyon szép kék, zöld és természetes szürke színűt nyertem nála még régebben. Viszont nekem úgy tűnt hogy egy kis kártolás még ráfért volna. Kártoló eszközöm nem lévén, csak kissé széthúzogattam, nyújtogattam az adagot, és ezután fontam. Egészen más technikára volt hozzá szükség, ugyanis a szálak erősebbek és rövidebbek mint amihez eddig voltam szokva. Közben némi növényi maradványt is kellett néha kiszedegetni. Sikerült azért a dolog, csak kicsit vastagabb és nem lett annyira egyenletes. Még töröm a fejem, hogy mivé fog válni és a másik két szín  is hátra van még.


Szándékosan hagytam a végére a következő darabot, mivel jó sok fotó készült és majd a következő bejegyzésben írok róla részletesebben.
10 dkg BFL gyapjút festettem, kétágúra cérnáztam, és 3-as tűvel kendőt kötöttem belőle.


Folyt. köv. :)

6 megjegyzés:

  1. Lustaságnak itt nyoma sem látszik :)
    Nagyon szépek a fonalaid, a harmadik különösen.

    VálaszTörlés
  2. Nekem is a harmadik tetszik a legjobban, megkötve is gyönyörű.

    VálaszTörlés
  3. nagyon szép, finom színek, gyönyörű lustaságok! várom a következő bejegyzést :)

    VálaszTörlés
  4. Csodás dolgokat mutatsz ismét, főleg az a BFL... teljesen lenyűgöztek a színei.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek a lustaságaid !Bár ilyen lusta lenne mindenki !:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...