Ha szívesen időzöl Jane Austen korában, sétálnál a hajdani Cranford utcáján vagy Downton Abbey falai között, netalán vásárolnál a 'The Paradise' áruházban, jó helyen jársz. Kizárólag valódi HÖLGYEKNEK!

2013. július 16., kedd

Gombolyagok... természetesen

   Angliából származó shetland gyapjúimat végre feldolgoztam. Azért végre, mert már zavart a kicsit erősebb illata. Tudtam már korábbról, hogy fonás, mosás után el fog tűnni, és gyönyörködhetek a jóillatú gombolyagokban. Megfogadtam hogy addig nem is kezdek színesbe, amíg el nem fogynak a festetlen natúrjaim. Nem volt könnyű betartani, három adag, összesen kb. 30 dkg várt rám.  
   A képeken korábban font fonalak is szerepelnek, csak mert olyan jó látni így együtt őket. Tudom hogy emlékeztet ez a kép egy korábbimra, de abból három gombolyagot elhasználtam, és most újabb három árnyalattal gyarapodtam. Mindegyik néhány g híján 10 dkg (ezért egy picit neheztelek a gyapjús cégre), és kb. egyforma vastagságúak lettek. 
   Egyenlőre még mindegyik megvásárolható. Fair Isle, vagy más színes mintákhoz ideális választás, hiszen színük biztosan nem enged, a bárányoktól kapták. :)
A részleteket a Breslo vagy a Meska Alkotók boltja oldalán olvashatod el.



forrás: http://www.agraria.org/ovini/shetland.htm

2013. július 12., péntek

A hűvös napokra emlékezem...

   Itt volt már az ideje, hogy kipróbáljam sok-sok kötős kedvenc kendőmintáját a Gail-t.
Ajándékba készítettem még június elején.
    Az olasz Kid Mohair fonal simogatóan puha, púderes rózsaszín árnyalatú. Bőven maradt belőle, neki is álltam az eredeti tervem szerinti stólának, csak az már nem halad ennyire gyorsan.
    Aprócska: kereken 5 dkg, 130 cm széles, 68 cm magas. 4-es tűvel készült.



 
  Folytattam kalandozásomat a fentről kezdett kötésű kardigánok világába is. Egyszerű darabot néztem ki magamnak, ami csak azért volt kockázatos, mert nagyon más típusú fonalat használtam. Ajándékba kaptam egy nagyon kedves ismerősömtől. Bontott fonal, amit biztosra veszek, hogy gyapjú-akril keverék.
   Ezt az alapmintát (én csak így hívom: a 'Kis francia') az eredetihez hasonlóan, szeretném jóval vékonyabb tiszta gyapjúból is kipróbálni, talán saját fonásúból.  MINTA ITT
   Amit még másképp csinálnék, az a passzéja, ami egy kicsit 'fodrozódott'. Persze sejtettem kötés közben, de hagytam magam. Végül teljesen jó lett, miután blokkolás után fűztem - varrtam az aljába és az ujjaiba gumis cérnát. Ajánlom mindenkinek ezt a módszert, érdemes ha nyúlásra hajlamos a passzé rész.
   Ebből a fonalból is csak 27 dkg kellett hozzá, bár muszáj volt háromnegyedes ujjúra hagynom. (A fentről kezdett darabok áldása hogy bármilyen hossznál abbahagyható.)



Végül figyelmetekbe ajánlom új facebook-os oldalamat: made by FEr
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...